Eredetileg "Piszkozat könyv"-nek szántam, mert úgyse tudja majd senki sem elolvasni, de hála Istennek több benne a csoda, mint a piszkozat...

Ezt a könyvet-füzetet nem a feleségemnek írtam. Még csak magamnak sem. Írogattam ennyi az egész. Életemben először írogatok olyanról, amit életemben először teszek. E könyvecske 20 napról szól. Egész pontosan 21-ről. 2005 július 14-én kezdtem a túrát este 21:35 perckor és augusztus 3-án fejeztem be 17:25 perckor.(Perckor:ilyen létezik?) 20 nap szenvedése, izgalma, sírása, csodája, humora. És mégis Cynthia kezével írogattam. Magamtól soha nem írok le semmit. Csak akkor írtam a könyvbe, ha kicsi velem volt. Minden, ami a problémákról szól utólag íródott. Ha kicsi nem volt velem nem írtam semmit. Nagyon szeretném, ha a gyerekeink megértenék egy nap Caminot. Remélem, nem veszik el addigra. Most még olyan, mint.. Olyan, mint... Camino. Egyszer megértitek...

1. nap Utazás

Reggel még vettem egy-két dolgot (töltő, telefonkártya) elmentem a bankba majd vissza haza. Imiék még aludtak, (Imi tegnap jött vissza Magyarországról) ezért egy barátságos- Szevasztok gecik! Feri elmegy! - ordítással éberséget varázsoltam a szobába. Kicsit morózusan elköszöntek, mondtam nekik, ha idegen Spanyol számról telefonálnak, az én leszek. Imi azt mondta reméli a Spanyol rendőrség fog telefonálni (Sorry we have a realy bad news about your friend..stb) megöleltek, sok szerencsét kívántak. Aztán kiléptem a kapun. Kezdetét vette az út...! Hiszek abban, hogy Camino az otthontól kezdődik, úgyhogy kíváncsian vártam mi fog történni. Az első történés már a metrón bekövetkezett ahol észrevettem, hogy otthon felejtettem a nyakláncom rajta a gyűrűmmel... Elfojtottam egy néma sikolyt és azóta próbálom győzködni magam, hogy így kellett lennie ők akartak otthon maradni, mert azt akarták, hogy teljesen egyedül tegyem meg az utat. Hát most már úgy lesz. Reptéren Tibi felhívott elbúcsúzni esküszöm izgatottabb volt, mint én. Még a reptéren odajött egy srác - épp egy kagylót próbáltam felerősíteni a zsákomra - kérdezi hova megyek. Mondom hova mondja ők is a haverjával nagyon izgulnak és Lipsitzből jöttek.(Chicago beugrik Brook Shields játssza most Londonban.) Még ők se tudják, hogy jutnak el Biarritzból Saint Jean Pied de Portba. Majd kiderül - biztattam őket. Most épp a gépen ülök. Rázkódik, és ezt utálom!!!

Na. 9-re érkeztünk meg Saint Jean Pied de Portba. A két sráccal jöttem. Stefan és Hostle vagy mi. Kiállították a bizonyítványomat. Ott is alhattam volna (7 euro),de inkább elindultam, hogy rögtön elkezdődjön a kaland. Hát elkezdődött. Olyan emelkedőn jöttem még föl 7 kilométert (csak stílusosan) hogy majd beszartam. Azt hiszem rájöttem miért akartam rögtön elindulni. Egész életemben megmondták, hogy mit ,hogyan ,miért csináljak sose egyedül döntöttem és ezért megtanultam félni. Félni az ismeretlentől. Sose mertem egyedül nekivágni semminek, és amibe belekezdtem azt is abbahagytam, mert nem mondták meg hogyan kell. Most ahogy jöttem fel a sötétben elkapott a kalandvágy. Stefanék 18 évesek, mindketten két nyelvet beszélnek az anyanyelvükön kívül. Én 30 vagyok. Már pötyögöm az angolt de most itt Spanyolországban megfogadom SOHA NEM FOGOK FÉLNI SEMMITŐL!!!Életemben először a szabadban alszom. Sátrat se vertem. Sötét van.23:00 körül. Szeretem a feleségem akit Cynthiának hívnak. Ennyi mára. Jó éjt.

2005 07.14.

Roncesvalles. 9:22

Háát...eddig érdekes volt. Az éjjel nem nagyon aludtam szoknom kell még a földön alvást hálózsákban,a franciáknál meg nemzeti ünnep volt, úgyhogy fél éjszaka tűzijáték volt,meg a buzi birkák kolompoltak körülöttem. Esküszöm egész éjszaka legeltek. Az éj folyamán 3x is éreztem, hogy valami megkörnyékez. Vagy valami rossz szellem vagy entitás nem tudom, de olyan érzés volt, hogy ha nem nyitom ki a szemem rögtön, belém száll vagy meghalok. Na jó, nem ennyire durván de elég kemény érzés volt. Reggel 5-kor két csaj ébresztett a zseblámpájával ,még sötét volt de úgy döntöttem én is elindulok. Elfogott a szokásos kalandra fel, úgyhogy nekivágtam. A táj...te jó isten!!! Így hajnalodván az egész alattam ködben úszott, kicsit úgy éreztem, mint mikor Forrest Gump fut és mutatják a tájakat:hegyek, folyók, hegyi utak, birkák (ezek mindenhol ott vannak) szóval kicsi velem voltál...Az emelkedőkről csak annyit, ha nem gyaloglom le tegnap este az egyharmadát hát nem veszem be egy rohammal Roncesvallest. A Roland kút (forrás) előtt anyáztam magamban rendesen. Áldom a megérzésem. Ó londoni futó próbák zsákkal a háton munkahelyig meg vissza, édes 40 kilométerek,Hyde parki joggingok, de jó szolgálatot tesztek most. A hátizsákot nem is érzem, bokám bírja, tüdőm király,(szeretlek, Feri szeretlek) de azért ez a huncut huszas el lesz téve valahová az agyamban. Egy szó, mint száz akár csak Napóleon egy rohammal vettem be a hegyi terepet. Állítólag ez a legnehezebb szakasz... Most azt várom, nyisson ki a pecsételőhely. Ittam egy sört a helyi Restaurantban, meg egy kávét mi kerül ezen 7 euróba? Normálisak ezek? Alig várom, hogy találjak egy boltot tegnap du. óta nem ettem... Még ma tovább indulok!

19:00 Zubiri

Nem vagyok normális, ma legalább 10 órát gyalogoltam és a felét szieszta idején 40 fok melegben. 42,5 km-t mentem ma. Érzem, hogy holnap meglesz a böjtje. Vettem végre egy térképet, nem csoda, hogy kivagyok, 1200 m szintkülönbség van Saint Jean Pied de Port és a legmagasabb pont között, ahol ma átmentem. Roncesvalles után beértem egy erdőbe, ahol egy néni közlekedett felém kedves mosollyal ''hola'' helyett ''hello" pár száz méterrel arrébb a törzshelye, kitömött övtáska, pléd a padon és mindezt a zarándokút mellett!!! Így aztán a következő 20 km-en volt min elgondolkodnom. Például, hogy mi szükségem volt nekem annyi időn keresztül a kurvákra? Tuti, hogy a gyerekkori frusztrációk és a férfiúi mivoltom bizonyítani akarása belejátszott. De az már nem normális, hogy mikor minden nőt megkaphattam akkor is hozzájuk jártam. Azt hiszem átugorhattam egy fokozatot és tapasztalatlan csábítóból csábító tapasztalatlan lettem. A lányok készpénznek vették, hogy a bika fiú az ágyban is vadállat szerető. Úristen, mennyi magyarázkodás, kínos helyzet, félreértés egészen addig, míg már egyszerűbb volt pénzt adni vkinek és felejts el aztán. Kurt Vonegutt mondja, hogy megkérdeztek egy 70 éves embert milyen érzés, hogy már nem érdekli a szex? Azt mondta, olyan, mintha végre leszállították volna egy vadlóról. Hm... Kíváncsi leszek... Cynthiával viszont ez nem szex, ebben biztos vagyok. Valahányszor úgy próbáltam vele lenni, mint a többi lánnyal, kiderült, hogy érzéketlen, buta tahó vagyok. Szóval nem tudom mi. De azt, ami az életemben a szex sürgősen abba kellett hagynom, mert felemésztett volna és most is felemésztene, ha engednék neki. Aztán előjött bennem a tehetség kérdés (tényleg, ne felejtsek el szólni kicsinek, hogy ezt beszéljük meg!!! )

Szóval, tehetség. Hamvas azt mondja a tehetség betegség. Ma már tudom, hogy ez így van. Nagyon kevés ember van, illetve nem tudom van-e egyáltalán, aki felfogta, hogy mit adott a kezébe az Úristen és saját maga mikor leszületett erre a világra. Én sem tudtam mi az a dac, tenni vágyás, sértettség, hiúság, felelőtlenség, bosszú, ami 30 éves koromra idáig hajtott, ahol most vagyok. Hogy eddig nem pusztultam el, az egy másik fajta tehetség és annak a nőnek köszönhető, aki most a feleségem. A tehetség tünetei: nagyfokú tenni akarás, a mások véleményének mellőzése, munkamánia, depresszióra való hajlam, antiszociális viselkedés, játékintelligencia, az ''életben való helyen'' tökéletes félreismerése...stb. Ha valaki tehetséges, az első dolog, hogy felismerik. Vagy ő maga vagy a környezetéből bárki, de a lényeg az, hogy felhívódott számára figyelem. Ettől kezdve a dolog megkülönböztetett helyet foglal el a személy életében. Hangsúlyt kap, és esetleg már ekkor elkezd a többi dolog rovására menni. Sarkalatos példa az élsportolók kérész életű sikerei és a magánéletük döbbenetes elhalása utáni személyiségzavar. Nincs egyensúlyban a siker a valódi érdemmel. ( Hány emberrel találkoztam, akinek még a siker sem adatott meg, mégis az életét tette egy délibábra?! ) Na, szóval. Miért van az, hogy az egész nyugati kultúra délibábot kerget? Miért van az, hogy megbocsátanak valakinek újra meg újra azért mert tehetséges?!!! Akkor is, ha egy utolsó féreg?!!! Miért lehettem én pesti vagány annyi pénzzel miközben apám a csőddel küzdött?!!! Az élet produkál elég példát. Caminotól függetlenül szeretnék semleges tehetség maradni. Más szóval: fejletlen. Ezzel zárom zubiri-i soraimat. Istenem, ne adj izomlázat!

2005. 07. 15.

Nem adott. A Pamplonáig tartó 22,5 km elröpült. Mondhatni, egy rohammal foglaltam volna el, ha...

Először is Pamplona nagyvárosnak számít. Keresgélnem kellett a pecsételőhelyet, kellett találnom egy helyet, ahol spanyol kártyát vehetek a telefonomba, és kellett találnom helyet, ahol könnyíthetek magamon... (3 kellett brrr ). Mikor beértem a városba, a zarándoktáblán ezt találtam: Pamplona must be destroyed. Nem értettem ki utálja ennyire ezt a várost. Aztán jöttek a ''meglepik''... Elmentem egy antikvitás bolt mellett és be akartam menni. Bent tábla fogadott, angolul: Visit 1.5 euro. Azt hittem vicc. Vagy, ha mindent elmagyaráznak, az kerül ennyibe. Kijött egy pasi és elkezdett hadonászni, hogy miért nem fizetek, ne nézelődjek. Kimenekültem. (Spanyolul nem volt kiírva.) A közértben levetetik velem a hátizsákot és ott kellett hagynom a pénztárnál. Ekkor már csodálkoztam. Lopunk, vagy mi? Akárhova bemegyek enni vagy inni vmit, végignéznek, és aztán mondják az árat. Sejtésem szerint 1-3 euro eltéréssel. A pecsételőhelyen először azt kérdezi a pasi az összegyűlt emberektől: Ki angol? (A pecsételőhely szállás is) Voltunk vagy ötvenen. Jelentkeztem, int a pasi, hogy menjek előre. Mondtam, hogy csak pecsételni szeretnék, erre fancsali arccal elveszi a zarándok igazolványom és közli a többiekkel, hogy csak hármasával mehetnek be, mert 3 zuhanyzó van. Arra gondoltam, hogy majd Pamplonában kajálok, elüldögélek, kivárom az 5 órát és aztán megyek tovább, de ezek után a szieszta idő ellenére is elindultam, bár fájt már a lábam. Na...............................................................................................................!

Ezt az oldalt Kohhs úrnak szentelem!

Azt mondtam, hogy a tegnapi volt a legnehezebb szakasz, de nem. Amikor elindultam, még csak 34 fokot mutatott az utcai hőmérő, de később biztos, hogy fölment 40-re. Olyan út, hogy szinte végig fölfelé mész, körülötted a tarló és az utat szürke por borítja véges végig - úgy, hogy percenként kiszárad a szád - kút sehol és forró a zsebedben a vizes palack. Mindezt úgy, hogy másfél km-en keresztül nem volt útjelző és többször elágazott az út. Néztem körbe, hátha látok zarándokokat, de ki van ilyenkor úton?... (az utolsó hármat Pamplonában egy játszótéren a kút mellett az árnyékban láttam feküdni) Párszor visszamentem, de muszáj volt kockáztatnom, mert szomjan haltam volna. Na jó, azt azért nem... Volt, hogy fogat csikorgatva mentem, hogy - bazd meg, menj és nyald az utat, legyél macsó most!!! Menj!!! - Az egyik emelkedő után nem láttam már a portól, amikor szabályosan térdre estem egy kereszt előtt. Láttam, hogy ott van és arra tántorogtam, hogy köszönjek és pihenjek egy kicsit. A kereszt fel volt díszítve: kerékpár lezáró, baseball sapka, szalag, szentképek és egy kép egy idős úrról, hátizsákkal, menetfelszerelésben, mosolyogva.

Ha van a belgáknak védő Istene, számítsd be neki ezt a dombot... Otthagytam a decathlonos esőnadrágomat. Megkötöttem, mint egy kokárdát...

Az utána következőkről ne beszéljünk, nem tudom, hogy értem fel a legtetejére. A ''dombtetőn'' lapvasból kivágott megrozsdállt alakok keltek át a hegyen egymás mögött, a botjuk több helyen összeért és keresztet formált. Olvastam már róla, tényleg megható... Itt hívtalak fel kicsi, hogy mindenért bocsánatot kérjek. Szép volt, ami mondtál, majdnem elbőgtem magam. Az utána következő 10 km hipp - hopp elszaladt. (Miattad!!!) Igaz, hogy lejtőn lefelé... Mai egyenleg: 40- 45 km. Tapasztalatok dögivel. A holnapi viszontlátásra! Hola!

4. nap, Estella

Itt ülök a pecsételőhelyen. Nem tudom, tovább tudok e menni, 24 km-t jöttem 7 óra alatt, vagyis nagyon lassan. Megfájdult a bal bokám és a jobb kisujjamon vízhólyag van. Viszont az érzés fenomenális. Tegnap este még kisgyerekeket néztem amint tornádósat játszanak. Egy bicikli első kerék van megcsinálva, mint egy talicska és a kormány helyén bikaszarv van. Egy gyönyörű gyerek is volt köztük, ő volt a torreádor és szabályos, piros köpönyeggel térden állva kergette a társait. Nagyon szép volt. Most szombaton lesz a bikahajtás, amikor kizavarják a bikákat az utcára az emberek közé. Az a király, ha minél közelebb van hozzád a bika szarva és megérinted. Mondom, nem normálisak. Útközben megint elfogott az érzés, hogy nem függök senkitől és semmitől, csak én vagyok és az út. Gyönyörű templomokat látok. Ha látok, mindig bemegyek és imádkozok. Új érzés...! Most várom, hogy kinyisson a pecsételő hely...

Ugyanaznap. Villamayor de Monjardin

Igen, igen, igen!!! Még két és fél óra gyaloglás, végig emelkedő, de megérte. A hely gyönyörű. Tiszta Etyek fíling csak egy dombtetőn. A szállás mese. És ez csak a második, amit találtunk. Az elsőn rögtön vizet hoztak és olyan békéje volt, de olyan... Ilyenkor kezd el imádkozni az ember vacsora előtt. A második is gyönyörű és itt hely is van. 15 euro vacsorával, itt alvással, reggelivel. És csak 1 euro a sör! De kezdem az elején. Estella egy város. Nem is kicsi. Rengeteg zarándok csak idáig akart jönni. Egy csapat angol és egy csapat francia. Iszonyú hangosak, már tegnap is idegesítettek, ugyanis egy helyen aludtunk. Bár fájt a bokám, de azt mondtam, ezt nem... tovább. Megnéztem a zarándoktérképet 600 m emelkedő, 9 km, hát nem tudom... Ahogy kiértem a városból, volt ott egy templom, a kút részénél két csap: vino, aqua. Nem hittem el! Vörös bor folyt a csapból vastag sugárban. Két kortyot mertem inni (dögmeleg) volt. Feltöltöttem a palackom vízzel, aztán hajrá. Egypár méter után meglátok egy zarándokot. Előttem cammogni. Épp egy kereszteződésnél értem utol. Kétfelé mutatott a nyíl, én jobbra akartam menni, ő balra. Mutogatta a térképet, hogy ez a helyes irány...hát, valamikor az volt...fél km-t kerültünk, mire visszaértünk az ösvényre, de közben kiderült, hogy francia ( holland) egy hónapja indult Franciaország közepéből. Ez ám a zarándok. Mondta, hogy ő sem szereti a városokat, ezért gyalogolt tovább. Így aztán társam lett egy darabon... Most itt vagyunk Villamayor de Monjardinban. Ez egy kis falu 660 m tengerszint fölött. A szállást hollandok csinálják, volt nagyon jó vacsora. Mikor mondtam, hogy vegetáriánus vagyok, nekem külön főztek. Szóval, ki van nyalva... Angolul beszélgettünk, probléma nélkül. Elképesztő! Folyékonyan, elakadás nélkül képes vagyok kifejezni magam és nem fáradok el. Nekem ez most egy újabb csoda az úttól. És igen! Ki sétál fel vacsora után? Egy színész ismerősöm. Annak idején együtt játszottunk a Szentivánéji álomban. Ő volt Oberon, én Puck. Beszélgettünk kicsit. Jól esett. A lábam, remélem, rendbe jön. Holnap kiderül. Holnap 40 km-t tervezek. Meglátjuk. Jó éjt Villamayor de Monjardin

2005.07.17.

2005.07.19. Granón

Úristen! Atyaég! Mi fog még történni? Két napja nem írtam, de hát volt okom. Kezdem ott, hogy hajnali 5-kor elindultam Villamayor de Monjardinból. Fölöttem a csillagos ég, kezemben a zseblámpa (made by USA ), huncut kis vacak, majd 30 m-re világít. Egyszerűen elképesztő hogy élvezem még sötétben is keresgélni a jeleket. Fákon, bokrokon, köveken. Vagy másfél órát mentem hegynek föl, bokron át, mire megint volt egy jel, mégse féltem, hogy letérek az útról. Kezdenek vinni az ösztöneim. Los Arcos-t újabb másfél órai gyaloglás után értem el. Közben énekelgetek. A kedvencem az EDDA-tól a ''Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott'' című nóta. Hogy hogy jött ide, ne kérdezze senki, de hát kit érdekel, mi hogy jön ide...? Próbáltam énekelni az Aladdint is, de az első versszak után elbőgtem magam ( valami van ezzel a dallal, én nem tudom... ). Úgyhogy azt tartalékolom. Los Arcosban elepedtem már valami kajáért. Hát nem épp akkor ment le az anyuka a családi vállalkozású boltba tejet melegíteni? Ha már ott volt, kiszolgált és rohant vissza. Nem ez az első és utolsó eset, hogy kívánok vmit és teljesül... A temető mellett ''békében'' megkajáltam, (nagyon kicsi lehet a halálozás Spanyolországban, üresek a temetők) és tovább... Eltévedt zarándok füttyel útra visszatérítése, elégedett érzéssel tovább ballagás. Torres del Rio, Viana elröpülnek, már Logrono felé taposom az utat, amikor az egyik dombtetőn fekete köpenyes alakot látok üldögélni. Először azt hittem szobor. Ahogy felérek, látom, hogy egy 60 körüli ember ül a kövön és konzervet eszik. Torzonborz, ősz szakáll- haj, égő tüzű szemek, bőrből font kulacstartó, kézzel faragott bot, batyuk (BATYUK!!! - nem hátizsák! ), bakancs és konzervet eszik. Németül köszönt, kézzel-lábbal elbeszélgettünk, kettő (!!!) hónapja indult Németországból és még két hónapra számít Finisterrét (az Santiago de Compostella után van, az az út abszolút teljesítése). Csak csóváltam a fejem. Tovább! Fájt már a lábam, gondoltam Logronóig elmegyek, az is 40 km, elég lesz mára. Logronóban összefutok a zarándokszállásnál azzal a két biciklis öreglánnyal, akikkel együtt éjszakáztunk Villamayor de Monjardinban! Ők azt mondták, én vagyok gyors. Szerintem ők lassúak. Mondják, hogy nem tetszik nekik Logrono (tömegszállás van), 400 ember egy szálláson – ők tovább mennek. Viccesen mondják, menjek én is. Jó, jó persze, mondom, csak kajálok. Fáradt voltam már nagyon. Ahogy elmentek, megkajálok, látom, hogy az egyik otthagyta a kulacsát. Anélkül nem mész messze biciklivel sem. Hány km a következő falu kérdezem? 10 km. Anyád! Az már 50! De elindultam, helyes két öreglány volt... Még a falu előtt utolértem őket... (mennyivel tekernek ezek? ). Mielőtt elfelejtem: az úton idefelé találkoztam a németekkel (a köv. lapokon még sokat beszélek róluk) és mikor elhagytam őket felértem egy dombra, ahol jobbra kerítés határolta az utat. Ahogy megyek, látom, hogy valami a kerítésbe van fonva, nézek jobban: egy kereszt. De aranyos gondolom. Megyek tovább. Még egy. Majd még egy...kicsi, nagy, lécből, nádból, az út menti törekből, fűből, papírból ezer meg ezer több kilométeren keresztül!!! Újabb csoda... Belefontam a magamét én is. Gyönyörű volt. Vissza az öreglányokhoz. Nagyon megörültek a kulacsnak, mondták szárnyas angyal vagyok. Mondtam a szárnyas angyal most szállást keres és egy lépést sem tovább. És most jött a meglepi! Az utolsó két helyet előttem foglalta el két biciklis. És itt kitérek egy picit a biciklisekre. Először is, nem igaz, hogy a biciklisekkel szemben előnyt élveznek a gyalogosok, jobban szeretik őket a szállásadók. Kevésbé büdösek, nem akarnak mindenáron mosni, van kajájuk az oldaltáskákban és reggel szépen továbbállnak. Volt olyan biciklis, akinek autón hozták a biciklit, hogyha fáradt üljön a kocsiba. Ő beköltözött a pereputtyával a 3 euro-s szállásra, így az utolsó zarándokok között voltak (pl. a két öreglány), akiknek már csak 40 euro-ért volt hely. Azt mondtam, akkor már inkább a park és a hálózsák. Ekkor jön oda egy nő, hogy „Ja, minden este jön ám valaki, aki összeszedi a későket és 2 euro-ért megalhatnak a helyi művelődési házban." Jókor mondod! A németekkel összeszedelőzködtünk és hajrá. Utána még nagyon jól elbeszélgettünk a vacsoránál. A németek: az úton találkoztunk először. Két általános iskolai tanárnő, az egyiknek a fia a másiknak a lánya + egy nagyot halló lány. Sokat beszélgettünk később, el is határoztam, hogy holnap egy darabon velük megyek. Reggel 7-kor indultunk, de az egyik tanárnő, meg a lánya ott maradt, ők innen már busszal mennek Leonba, onnan haza. Ennyi idejük volt... A többiekkel elindultunk szépen lassan...

A két gyerek: a fiú Jan, szerintem nem százas. Úgy beszél, mint a vakok, lefelé hajtott fejjel, félre nézve. Talált egy botot tegnap, egész este azt faragta, babusgatta, vele is aludt. Nagyon jól beszél angolul, ő magyarázott mindent a többieknek, amit nem értettek. Kitalált egy „Camino dal"-t, azt énekelgette az úton. A lány Elle... hát, szerintem ő is furcsa. Mindenesetre a fiú anyja elmondta, hogy most boldog, mert a két gyerek nagyon jól elvan, órákat beszélgetnek és a fiúnak muszáj végig a lányt néznie, hogy a lány megértse, mit mondd. ÚJABB CSODA! Tizenegyig mentem velük, nagyon lassan, Jannak nagyon fájt a lába, többször megálltunk. Najerénél elköszöntem. Ők is szép emlék lesznek. Na és most hajrá! Elkapott a ritmus és egy nagyot mentem. Tűző nap, 40 fok, meg sem izzadtam nagyon, a tüdőm nyugodtan veszi a levegőt és akkor, ahogy dolgozta fel az agyam magában az addigi dolgokat, kezdett összeállni a kép: Az nem természetes, hogy ennyi kilométert megyek, Londonban már rég elfáradtam volna. Megfigyeltem az itteni spanyolokat. Hihetetlen sebességgel gyalogolnak. Nem zarándokok, csak sétálgatnak. Tegnap Logronóból jövet volt alkalmam kipróbálni egy kis játékot. Két ''sétálgató" 50 körüli öreglányt, akik úgy 300 m-re előttem gyalogoltak - mint kiderült, csak egy boltig- a legnagyobb sebességgel sem tudtam lehagyni. Futnom kellett volna. Ja, közben engem lehagyott egy lazán gyalogló helyi munkás. Hogy van ez? Azt hiszem, nem véletlenül írják a régebbi könyvek is a 7 kg-t. Camino, és ebben biztos vagyok – energiát ad át és a természetes energiát felerősíti. Fölnyomja a rezgésszámot a szervezetben és néha szokatlan teljesítményt produkál. Az egyik német anyuka, aki életében nem gyalogolt, óvatosságból kevesebb cuccot hozott, mint edzettebb társa, neki csak 3 kg-mal volt több, de így is elérte a 10 kg-t a hátizsákja. Ők nem tudták miért, de az erősebb hölgy bosszankodva mesélte, hogy 9. napja jönnek és ő egyre fáradtabb, pedig egész életében sportolt. A másik meg szinte röpköd, egy este alatt regenerálódik és míg y a többiek pihennek, ő fel alá mászkál. Nem hitte, hogy 3 kg-on múlhat, pedig szerintem igen. Nekem 7,5 volt mikor indultam és 5 lett, miután elhagytam a sátrat. Esküszöm, szárnyaim vannak. 4, 5 órát alszom, de friss vagyok reggel, a lábam már alig fáj, pedig az elmúlt 2 napban 97 km-t (!!!) jöttem. Abnormális szerintem. Én nem vagyok ilyen erős. 90%-ban 10 kg-nál nehezebb zsákkal járkálok. Nők 9-11 között. Az út csak 7 kg alatt tud segíteni, de akkor hogy...! Na mindegy. Tegnap, ahogy a tűző napon dombnak felfelé gyalogolok vidáman, a gyalog út mellett meglátok egy lakókocsit. Napernyő, kempingszékek és egy vidáman mosolygó öregúr. Mondja, üljek le (három nyelven kérdezte meg, hogy beszélgessünk), feltölti a vizemet és mondja, ha akarok, igyak kávét, üdítőt, pihenjek egy kicsit. Mondtam jó. Kérdeztem mit csinál itt? Azt mondta szolgál, mint mindenki más. Itt üldögél, várja a zarándokokat, ha kifogy az üdítőből meg a vízből, elmegy a faluba, feltölti és beáll egy másik helyre. Pénzért árul persze, de igazán nem drágán. Ő mesélte el a Santo Domingo de la Calzada katedrális történetét.

A katedrálisban élő kakast tartanak a következő történet miatt.

Sok száz évvel ezelőtt egy család vándorolt Caminón. Volt velük egy nagyon szép fiú. Mikor megérkeztek Santo Domingóba a helyi hospitallero (szállásadó) leányának megtetszett a fiú. De a fiú erény és volt. Nem is figyelt a lányra, aki bosszúból kilopta a szerzetesek által összegyűjtött pénzt és betette a fiú zsákjába. Mikor tovább ment a család az apa felfedezte, hogy nincs meg a pénz. A leány azt mondta, úgy látta, hogy a fiú eltett valamit, utánuk eredtek a katonák és a srácnál meg is találták az erszényt. Visszavitték és azonnal felkötötték a katedrális legmagasabb pontjára. A család sírva ment tovább. Két hét múlva értek Compostellába, ahol jelet kaptak Santiagótól, hogy menjenek vissza a katedrálishoz és élve találják a fiukat. Újabb két hét, míg visszaértek és keresik a helyi püspököt, vegye le a fiút a templom tetejéről, mert ők azt a jelet kapták, hogy még él. A püspök épp kakast evett és azt mondta dühösen: „Úgy él az a fiú, ahogy ez a kakas a tányéromon!" A kakas megmozdult, majd felrepült a tányérról. Erre megijedtek és leszedték a fiút, aki csakugyan élt. Na, most szerintem az ilyen történetek miatt nem hisznek az emberek a csodákban. Folklór. A kakas azonban ott van a katedrálisban, én is láttam. Nem szálltam meg ott, mert nagyváros. Az interneten olvastam, hogy Granónt nem szabad kihagyni. Az innen 5 km, ma sem úszom meg a 45-öt. Mikor odaértem, ki van írva, hogy templom + szállás együtt erre meg erre. Nem értettem. Mikor odaérek, tábla mutat a templom belsejébe. Mi van? Bemegyek, ballagok fel a lépcsőn, az egyik teremben zarándokok fekszenek, megyek följebb a felső részben étkező. Hopp, magyar szót hallok. Két lány beszélgetett. Az egyik rögtön kérdezte angolul, hogy mit segíthet. Kicsit hagytam beszélni, aztán mondtam, nyugodtan beszéljen magyarul. Mosolygott, elmondta, hogy Erikának hívják, itt dolgozik, és úgy működik a templom, hogyha úgy érzed, fizetni akarsz a szállásért, bedobsz, egy ládába amennyit szeretnél, ha szükséged van pénzre kiveszel belőle, amennyi kell. Ugyanez ruhákkal: ha van fölös cuccod itt hagyod, ők kimossák és van egy láda, amibe beteszik és te is kivehetsz belőle, ha akarsz... Azóta ott állok tátott szájjal... 7-kor mise, 8-kor nagyon jó hangulatú vacsora. Beszélgetés: mindenki próbál beszélgetni mindenkivel. Nagyon aranyosak :) Vacsora után Erika megkérdezte, jó e, ha a templom kórus részén alszom. Már csak csóváltam a fejem. Ennél már csak az lenne meglepőbb, ha az oltárra fektetnének. Na, akkor azért gyanakodnék... Lefekvés előtt közös ima (egyre jobban élvezem), és felolvassák azok nevét, akik tegnap voltak itt. Ezután mindenki elmondja a sajátját és hogy mi az úti célja. Jár, nem egyértelműen mindenki Santiago de Compostellába megy. Van, akinek nincs ideje, így csak egy darabon csinálja meg, aztán ott folytatja később. Erika három év alatt 3 részletben csinálta meg. Na, szóval elmondtuk a nevünket és az úti célt és holnap az utánunk jövőknek olvassák fel, ők meg értünk imádkoznak majd. Nagyon szép szokás szerintem. Na, alvás.

2005. 07. 20. Granón

Reggel későn keltem, mert szabadnapot adtam magamnak. Ma csak 20 km. Reggeli után beszélgettem Erikával. Kérdeztem mennyi ideje van kinn azt mondta csak egy hete. Nagyon meglepődtem azt hittem évek óta csinálja. Azt mondta, ha valaki megcsinálja Caminót és vállalkozik önkéntesnek, ja és beszél spanyolul, felveszik egy listára. Azután egyszer csak jelentkeznek, de ők mondják meg mikor és hol szolgálhatsz. 15 napot kell csinálnod, aztán új emberek jönnek. Azt mondta nagyon kemény. 4-kor kelsz, utolsónak fekszel, és egész nap dolgozol. Nem semmi... Meséltem az emberekről, akikkel találkoztam, meg hogy van, aki hónapok óta csinálja. Erre ő is elmesélte, hogy két napja járt itt 3 zarándok. Egy muszlim, egy zsidó meg egy keresztény. Úgy hívják magukat: a béke zarándokai. Másfél éve (!!!!) indultak Jeruzsálemből. Atyaég! Mondtam, hogy majd megpróbálom utolérni őket. Szép lassan elindultam... Dobtam be pénzt nem mondom meg mennyit. Kényelmesen értem el Tosantost. A hírek szerint ezt a zarándokszállást a granóni szállás pénzeiből építették. Belépésemkor, Mozart: Requiem és egy halál kedves ürge fogadott. Kérdeztem ez az egy albergue van e Tosantosban. -Miért hányat akarok? - kérdi ő. - Csak azért - mondom - hogy ez e az, amit keresek. - Ez az egy van - mondja. - Akkor ezt keresem - mondom. Kérdezi honnan jöttem. Magyarországról, de Londonban élek. És megszólalt magyarul: - Akkor isten hozott! Leesett az állam. Ő spanyol, de sokat élt Magyarországon és szereti a magyarokat. Ő is önkéntes és nagyon örül, hogy 5 nap óta mióta itt van, minden nap jönnek magyarok. Ez is elképesztő. Alig tudják, hogy mi ez otthon. Mégis terjed, és egyre többen vágnak neki. Mondjuk, van egy nagyon jó fórum a Camino.hu- n én is onnan lestem el a trükköket. Szóval becuccoltam. A ház olyan, mintha keverve lenne egy többszintes parasztház, egy nagyon jó hangulatúra kialakított hotellel. És minden fa! Imádtam! Bent kis külön kápolna szoba, egy szoba a horkolóknak és több nagy terem. Kicsi imádná... Mondta nemsokára el kell mennie a boltba, bevásárolni a vacsorához. Mondtam segítek még főzni is aztán, mert, hogy szakács voltam. Kérte, hogy akkor főzzem meg én a vacsorát. Először szabódtam, de végül ráálltam. Mi baj lehet? Legfeljebb nem eszik meg he-he... Hála isten jól sikerült! Közös ima, aztán alvás. Neked is alvás könyv...! Neked is kicsi...! Neked is feri...!

2005 07. 21. Burgos

Két ilyen nap után kellett valami rossznak jönnie. És be is következett... Nem nagy dolog, csak ma nem kapott el úgy az út. Jót mentem 42 km-t nem az volt a gond, gondolataim is voltak csak Burgosnál beleállt a fájás a lábamba, erősebben, mint szokott, aztán nem találtam a zarándokszállást. Aztán meg érkezett két olasz srác és az egyik rögtön elkezdett osztani, hogy nyitottnak kell lennem, és hogy ő már 3 hónapja gyalogol és még mennyit fog és volt, hogy 82 km-t egyszerre és a térítő szöveg... Próbáltam mutatni, hogy aludni akarok, de csak beszélt. És ráadásul jól tud angolul. Hála isten utána meghallotta, hogy olaszok vannak a szomszéd szobában és átment oda téríteni. Nem értettem mit beszél, de hallottam a kenetteljes szövegét. Olyan a csávó, mint mikor egy mobiltelefon ügynök rájön, hogy ő Krisztust akarja követni, de az olcsó stílus megmarad. Még szerencse hogy utána betettek két belga zarándokot, (atyám milyen büdösek voltak) de megfürödtek minden ok. :) Egy fiú meg egy lány. A srác is a lány is tiszta tetoválás, de nagyon minőségi fajta.... Ina, Peter

Ezt az oldalt Inának és Peternek szentelem

A fiú mellé ültem vacsoránál, mert azt sugározta, amit szeretek. Már előtte észrevettem, hogy rólam sugdolóznak, de nem figyeltem nagyon. Szóval a fiúval nagyon jót beszélgettünk. Ő kung-fu-zik, én aikidóztam és egy rugóra jár az agyunk. Mikor az egyik zarándok kérdezte mi az a szó a hasára tetoválva, azt mondta: - Ez elf nyelven (hallod kicsi elf nyelven!) azt jelenti "testvériség". Az elf nyelv a Gyűrűk urából való (Valák) Tolkien találta fel. Az én két szellemi barátom az agykontrollból 2 elf, szóval nem magyarázom... Vacsora után épp a könyvemet írogattam, amikor odaül a lány és megkérdezi, lefényképezheti e a szemünket. Mi van? Csak a szemünket akarja a fiúét meg az enyémet, mert UGYANOLYAN!!! Tisztázzunk valamit. A nap elején arról panaszkodtam, hogy ma nem olyan jó... mikor kicsivel beszéltem telefonon, már megértettem miért. Nem részletezem... És akkor jönnek ők... A lány bolond ez teljesen világos. És "látó". Ez is. A fiú Jézus-farkas arc (még sose láttam ilyet) nagyon mély szemekkel. Ilyen az enyém is? Lefekvés előtt (a fiú épp zuhanyozott) a lány odajött, hogy szeretne valamit mondani: Két napja találkoztak egy kínai gyógymóddal foglalkozó csajjal, aki 60 éves, de 30-nak néz ki és nagyon sokat beszélgettek. A nő elmondta, ha minden reggel megiszol egy pohárral a vizeletedből, a szervezeted újra megkapja az előző napi információkat, szóval jobban működik. Érdekes nem? Nekem cseppet sem volt undorító hallgatni. Beszélgettünk még hasonlókról, (úristen milyen nyitottak ilyen téren) majd bementünk hárman az imaterembe és éjfélig beszélgettünk vallásról, Jézusról, szeretetről. Azt hiszem ilyennek kéne lennie egy emberi közösségnek. Na, ennyit a napi csoda hiányomról. Megígérték, hogy Londonban meglátogatnak. Alig várom... Reggel 7-kor még elbúcsúztunk aztán tovább....

Az első 10 km-en nagyon fájt a lábam aztán jobb lett. És kivel találkoztam? A két olasz sráccal. "Mosolygó" arccal elhagyom őket, de öt perc után látom, hogy követ a "térítő". Úristen!!! Utolért. Muszáj volt beszélgetni és én annyira "türelmes" vagyok... Mire is terelődjön a szó, mint a pornóra. Elmondta, hogy ő már próbálta csak a hecc kedvéért. Aha... Próbált kihúzni belőlem hasonlót. Nem is tudom. Próbáltam? :) Különben egész jót beszélgettünk. Megtudtam, félig olasz félig angol. Akkor ezért tud olyan jól angolul. Útközben elértünk egy útkereszteződéshez. Balra ki volt valami táblázat, de ha nem jön egy pasi arról, nem tértünk volna le. Szerencsére jött és már messziről mondta, hogy ezt látnunk kell, olyan, mint egy oázis kis medencével a közepén. Adott vizet, amit ott merített. Fantasztikus volt. Elindultunk arra.

Folyt. köv.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.